A gyerekek gyorsan felnőnek, de a fejük lágya valahogy sose akar benőni, legalábbis az ember szülőként biztosan nagyon sokáig így érzi. Én legalábbis így vagyok ezzel. A lányom persze ezt úgy fordítja le, hogy nem bízom bene, és nem hiszem el hogy tud magára vigyázni pedig hát csak nehéz elfogadni és felfogni hogy felnőnek és már nincs olyan szinten szükségük ránk mint azelőtt. Ezt bizonyítja az is, hogy már nem nekem kell erősködnöm, hogy az ipad készülékére kell egy tokot venni, mert a régi már szétment és nem igazán látja el a funkcióját, hanem ő maga kér meg rá, hogy segítsek neki rendelni egyet.

Régen ugyanis az is mindegy volt hogy milyen veszek, most pedig a pontos típusát is megmondja, sőt, megmutatja melyik az az ipad tok amit meg szeretne rendelni és nekem csak a fizetést kell intézni. Egyre önállóbb és egyre ügyesebb, na és persze egyre felelősségteljesebben gondolkodik a dolgokról. Hihetetlen ez számomra és egy kicsit nehezen is bírom megemészteni.

Olyan gyorsan felnőnek és olyan hihetetlen hogy ilyen változásokon mennek keresztül akár egy év alatt is. Mondjuk ebben az új tok rendelésben nyilván az is benne lehet, hogy az egyik nagyon jó barátnőjének a készüléke nemrég összetört mert nem volt rajta tok és leejtette, gondolom ő nem szeretne így járni, vagyis tanult a másik hibájából. Ez azonban régebben szintén nem volt rá jellemző. Inkább vitába szállt bárkivel, de amíg vele nem esett meg a baj nem nagyon tanult senki más történetéből. Akárhogy ragozom tehát, a lányom kérése azt mutatja, hogy egyre inkább felnőttként kell rá tekintetnem és egyre nagyobb teret engednem neki, ami azért nem mondhatom hogy ne esne kicsit nehezemre.

Az én nagypapám világ életemben a példaképem volt. Imádja a természetet és a kertet. Gyereként én szinte mindent tőle tanultam, amit a földművelésről vagy a virágokról, a kertről, üvegházról tudok. Számtalan hétvégén együtt bújtuk a kertet, mert hát akkor még volt rá időm. Ma már sajnos nem igazán jut erre elég idő és energia. Sajnálom is ezt nagyon. De ő továbbra is ugyanolyan lelkes és szeretetteljes a kerttel kapcsolatosan, mint azelőtt. Szinte semmit sem változott, csak annyit, hogy már jóval gyengébb. Gyorsabban elfárad, nem bírja annyira a munkát. Féltem is őt.

Egyrészt attól, hogy nehogy valami baja legyen fizikálisan, másrészt pedig attól, hogy ha nem tudja már úgy művelni a kertet lelkileg nehogy nagyon megérintse és abba betegedjen bele. Éppen ezért ki is találtuk az öcsémmel, hogy meglepjük a nagypapát, keresünk neki egy szép kis segítséget egy eladó kistraktor személyében. A nagymamámnak el akartuk árulni, de már több mint a fél életüket eltöltötték együtt, és biztosak vagyunk benne, hogy nem tudná magában tartani, ezért neki is meglepetés lesz.

Persze a választás nem volt könnyű, de van egy hatalmas segítségünk az Odisys személyében, ahol nem csak hihetetlen jó szakemberek vannak, hatalmas tudással, de nagyon segítőkészek, lelkesek és jó emberek is, akikkel kifejezetten jó ilyen projekteken együtt dolgozni. Tényleg mindenben a segítségünkre vannak, még az átadásban is együtt ötleteltünk, így egy hatalmas közös projekt lett a nagypapa meglepetése.

A jövő héten már minden készen lesz, mindenki jelen tud lenni, és meg is ejtjük az átadást. Már alig várom, hogy lássam papám arcát, ahogy rájön, hogy minden mehet a régiben, csak sokkal rövidebb idő alatt és sokkal kevesebb energiával. Abban biztos vagyok hogy nagyon fog neki örülni, és abban is, hogy továbbra is kapjuk a legfrissebb és legegészségesebb zöldségeket az udvarról. Nagyon szeretem őket. Számunkra az ő boldogságuk mindent megér.

Ha valakinek az esküvő szót említjük mostanság, biztosan összerándul a szíve és kicsit talán még remegés is járja át, mert eszébe jut, hogy a jelenlegi nehéz helyet hány párt kényszerített nem csak hogy kellemetlen, de sokszor lehetetlen helyzetbe. Természetes, hogy ezeket a dolgokat mindenki nehezen viseli, nehéz elfogadni és alkalmazkodni ezekhez az intézkedésekhez, de meg kell próbálnia legjobbat kihozni a rendelkezésre álló lehetőségekből. Ez azonban nem megy megfelelő szolgáltatók nélkül.

Számtalan történetet hallottam mostanság arra vonatkozóan, hogy a legkeresettebb, legnagyobb helyek, nagyon olcsó, vagy épp híres és drága szolgáltatók hogyan reagálnak a párokat ért nehéz helyzetekre, döntésekre, szituációkra. A kép nagyon vegyes. Vannak olyan nagyon nagy hírű szolgáltatók a piacon, akik hihetetlen alázattal és segítőkészséggel állnak az emberek rendelkezésére, és segítik őket az átszervezéssel minden erejükkel, de vannak olyanok is, akik igyekeznek kihasználni a helyzetet és anyagilag amit csak lehet megszerezni a szorult helyzetben lévő emberektől. Természetesen ez ugyanígy igaz a kisebb, olcsóbb szolgáltatókra is. Nem lehet egyértelmű kijelentéseket tenni, inkább csak azt tudnám mondani, hogy aki nem csak jó szakembert, hanem jó embert is szerződtetett, annak könnyebb a helyzete a jövő tekintetében egy-egy esküvő átszervezése vagy átalakítása esetén, míg nagyon nehéz helyzetbe kerülnek azok, akik sajnos ilyen tekintetben rosszul választottak.

Az esküvői fotózás mindig is nagyon kényes terület vagy téma volt, hiszen mindenki szeretne szép, sőt gyönyörű képeket viszont látni élete legszebb napjáról, de úgy, hogy az a fotós, vagy fotós páros szinte észrevehetetlen legyen az esküvő közben, és feszültség, feszengés nélkül tudjon képeket készíteni a párról az egész nap folyamán. Aki most keres ilyen szakembert, és szeretne jó ember is szerződtetni, nem csak jó fotóst, hogy bármi bárhogy alakul, számítani tudjon a szolgálatatóra, annak jóhiszemű és segítőkész hozzáállására, az válassza a szikyfoto.hu-t! Biztosan nem fog benne csalódni semmilyen téren sem.

Én már a vállalkozásom kialakításakor, sőt, még az előtt, annak tervezgetése idején rájöttem arra, hogy szükségem van segítségre, mégpedig nem is akármilyenre, mert nem egy egyszemélyes vállalkozást terveztem kialakítani, hanem egy közel húsz fős vállalat kialakítását és vezetését vettem a fejembe. Persze, az ember ilyenkor tudja, hogy mekkora fába vágja a fejszéjét, de nem fél ettől, sőt izgalommal és motivációval tölti el, azt gondolom máshogy nem is szabad belevágni. Tudtam jól, hogy számtalan akadály lesz majd ami az utamba kerül, nagyon sok holtpontra számítottam, ahol az ember, ha nem erős, elmegy a kedve, nem folytatja és abbahagyja az egészet, elbukik. Én nem akartam ilyen lenni, viszont önbizalomban annyira nem jeleskedem, ezért nagyon fel is készítettem magamat mindenféle ilyen és hasonló dolgokra mentálisan és lelkileg egyaránt.

Én azzal kívántam védekezni, hogy nagyon sok szakami partnercéget vettem magam mellé, akiknek szakmai tapasztalatában biztos voltam, és tudtam, hogy megfelelő segítséget nyújtanak majd számomra a vonatkozó területeken. Így kerültem kapcsolatba például már az elején, a munkaerő toborzás miatt a kogwheel csapatával, és megmondom őszintén, hogy ma már csak ők maradtak meg abból a legelső brigádból, akikkel a tevékenységet kezdtem. Szinte minden kapcsolatom azóta megújult, mert vagy megszüntették a piacon a tevékenységüket, vagy én nem voltam a munkával maradéktalan elégedett – sokan ugyanis sajnos nem a fejlődés hanem a hanyatlás útjára léptek. Számtalan esetben halogattam a döntést, de végül meg kellett hoznom, és új partner után kellett néznem.

A Kogwheel azonban egy annyira sokrétű és színes csapat, hatalmas szakmai tapasztalattal, számos fejlődést mutató iránnyal, a legújabb technikákkal, jó kommunikációs képességgel, lelkiismeretes és nagyon lelkes munkával, hogy azt gondolom, még nagyon sokáig fogunk kapcsolatban állni egymással a jövőben is. Örülök, hogy ők lépést tudtak tartani, és folyamatosan meg tudnak újulni, fejlődni, mert nagyon szeretek velük együtt dolgozni. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.

Az ember közel az ötvenhez már azt gondolja, hogy túl sok újdonság nem fog vele szembe jönni, én mégis egész életemben ennek a mondatnak a levét ittam. Inkább részleteiben bele sem megyek, hogy miket kellett a nulláról megtanulnom például akkor, amikor kijelentettem, hogy nekem már nem tudnak újat mutatni, vagy hogy milyen nehéz helyzetekbe tudott állítani a saját életem akkor, amikor kijelentettem, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Megmutatta, hogy mindig van lejjebb. Most pedig egy teljesen más mondatomra cáfolt rá az életem.

Én teljesen meg voltam ugyanis győződve arról, hogy a használt telefonok piaca, mondjuk az apple adás vétel piaca sosem egyenes és sosem korrekt. Én mindig minden ilyen helyzetben rettenetesen gyanakvó voltam, most már talán kevésbé vagyok az, mert találtam egy csapatot, akik teljesen rácáfoltak erre. Apple termékek felvásárlását hirdetik ugyanis és én bevittem nekik a régi telefonomat, ugyanis sokkal könnyebb rajtuk keresztül eladni, mintha én akarnám saját magam értékesíteni, főleg úgy, hogy a főgomb nem igazán működik jól. Be is vittem és el is mondtam nekik, meg voltam róla győződve, hogy kamu szöveggel fogják valakinek értékesítésre ajánlani, mint ahogyan azt tízből kilenc helyen eddig láttam, ők azonban rácáfoltak erre.

Az történt ugyanis, hogy a szervízükben fogták és totál kicserélték a gombot, magyarul felújították a telefont, mert hát az a főgomb nélkül tényleg nem annyira használható, és teljesen korrekt áron kínálták az új gazdájának, aki egyébként pont előttem vette meg és ennyire csillogó szemű és boldog gyereket én talán még életemben nem láttam, úgyhogy azt is tudhatom, hogy a legjobb helyre került a régi telefonom. Én már csak ezzel a csapattal üzletelek. Nem megyek sehova máshova.

Az ember egy munkahelyen tölti el a fél életét. Vagy még többet, igazság szerint ez nézőpont kérdése. Én is így vagyok ezzel, mert rengeteget dolgozom, próbálok karriert kiépíteni és egyre feljebb jutni azon a bizonyos létrán, és hát ez sosem könnyű. Azt gondolom egy férfi azonban nem is tehet mást ahhoz, hogy közel negyven éves korára olyan egzisztenciális életet tudjon biztosítani maga és családja számára, mint amit én megálmodtam. Nem könnyű feladat ez, azt aláírom. Nagyon sok minden kimarad így az ember életéből, de mindennek ára van.

Én olyan szempontból nagyon szerencsés helyzetben vagyok azonban, hogy nagyon szeretem a munkámat, szeretem amit csinálok, és azt is nagyon csípem akikkel csinálom. Egy kis család vagyunk a munkatársaimmal, és igazság szerint egyetlen olyan embert sem tudok mondani, akivel ne jönnék ki vagy akit ne szeretnék. Persze vannak szorosabb kapcsolatok is, akikkel nap, mint nap vicces szituációk és nevetések zajlanak, őket kvázi már barátaimnak is tekintem.

Egy ilyen munkatársam például nem olyan régen kapott tőlem egy ajándékot, egy macbook pro tok keretében, mert egyszerűen annyira szerencsétlen ez a fiú, hogy állandóan sérülést okozott a saját gépének. Hozzáütötte a falhoz, leejtette, már nem bírtam tovább nézni, és az egyik reggel csak odatettem a kis ajándékot – persze egy vicces szöveggel – az íróasztalára. Mondanom sem kell, hogy egyrészt nagyon meghatódott rajta, másrészt viszont hatalmas nevetés tört ki a szobában a kollégákkal, nagyon jót nevettünk ugyanis a folyamatos ügyetlenségén. Ha valahogy, akkor ilyen közegben azt hiszem sikerülni fog megvalósítani a karrier célomat. Azóta pedig ilyen vicces ajándékok tömkelege látott napvilágot az irodában.

Nem tudom ki hogy van vele, de én már gyerekként jól tudtam, engem mi érdekel és mi akarok lenni, csak valahogy a szüleim nem nagyon akarták elfogadni, mert hát a gyerek terelhető, gondolták ők, és nem tudja hogy működik a világ – ez mondjuk igaz volt – és egyetemen a helye, diplomát kell szereznie – na ez nekem nagyon nem állta meg a helyét. Én ugyanis rajongtam a szerelés világa iránt, akkor is, ha lány voltam, és ezt mindenki rettenet furcsán nézte, sőt voltak, akik el is ítélték rendesen.

Akármikor előjött a téma, én mindig közöltem, hogy nem szeretnék sem orvos, sem óvónő lenni, én szerelni szeretnék, és szerelő műhelyben szeretnék dolgozni. Édesapám emlékszem mindig azon poénkodott, hogy rengeteg férfi vesz majd legalább körül, és könnyebb lesz a választás, hogy valóbaj jó férjet találjak magamnak. Ebben mondjuk igaza is lett, ugyanis egy idő után már nem bírtak velem, és elküldtek egy táborba, hogy ott majd megjön az eszem, és rájövök, hogy ez a szakma nem nőies és nem is túl kellemes, hogy fiúkkal van tele, hogy durvák és rendetlenek, de ez engem nagy bánatukra egyáltalán nem zavart, sőt, nagyon is tetszett.

Innentől aztán nem volt megállás, iskola iskola után következett, és műszerész lettem, egyedüli lányként, egy harminc fős osztályban, ahol összesen ketten voltunk lányok, és még az is szerencsének volt mondható, hogy egyáltalán volt rajtam kívül egy lány is. Az iskola viszont nekünk sosem volt szenvedés. Mindig is imádtunk bemenni és tanulni, szerettük az osztályt is, azóta is nagyon jó barátok vagyunk és nagyon sokáig egy helyen is dolgoztunk. Most én egy xiaomi szervíz tagjaként keresem a kenyerem, ő pedig egy másik szervízben dolgozik, de rendületlen a jó kapcsolat, és épp valamelyik nap beszéltük, hogy egyáltalán nem bántuk meg, hogy ez lett a szakterületünk, sőt elmondhatjuk magunkról, hogy tényleg a munkánk a hobbink, és minden nap imádunk bejárni a munkahelyünkre.

Biztos mindenki találkozott már vagy olyan kollégával, vagy olyan főnökkel, akinek van olyan mondása, amelyet meghallva már ki tudna futni a világból, ki az űrig, vagy akár még tovább, mert már annyira elege van belőle. Általában ezek a mondatok nyilván nem maguk felé irányulnak, és a kollégák számára egy-egy nehéz, vagy épp lehetetlennek tűnő helyzetben, megoldhatatlannak tűnő feladat vagy probléma előtt érkeznek. A végletekig tudják ezekkel feszíteni a húrt sajnos, és ilyenkor az embernek nagyon nagy önuralom és higgadtság szükségeltetik ahhoz, hogy ne vesszen velük össze. Mert hát nem lehet, hisz csak kollégák, és több esetben csak főnökök, akikkel a vita és a veszekedés nyilván sosem vezet jó útra.

Nekem is van egy ilyen főnököm. Egyébként nagyon szeretem őt, mert nagyon leleményes és megértő tud lenni, számtalan esetben szinte a semmiből támad egy-egy nagyon jó, vagy épp a megoldást hozó ötlete, de amikor egy nagyon nehéz helyzetben elmondja nekem, hogy a lehetetlen csupán egy szó, meg tudnék őrülni.

Legutóbb például egy projekt szervezése teljesen összeomlott. A határidők ráestek a nyakunkra. Nem a mi hibánkból, de ez a végeredmény tekintetében a megrendelőt természetesen sosem érdekli. Közel ötszáz hímzett póló legyártására volt szükség, alig két hét alatt. Ez bizony nem úgy tűnt, hogy bármelyik szolgáltató számára megoldható. Mindenki sajnálkozott, majd letette a telefont. A https://himezd.hu/ csapata azonban nem. Ők azt láttam, hogy kifejezetten lelkesednek a nagy mennyiségek adta kihívásokért. Természetesen a határidő hallatán ők se lelkesedtek. Sajnos az elég szűknek bizonyult számukra is, de biztosítottak róla, hogy megtesznek mindent, hogy a szükséges darabszámban, a legjobb minőségben megérkezzenek a pólók határidőben a rendezvény helyszínére. Én azt gondoltam ez lehetetlen küldetés sajnos, majd jött a kollégám, és elmondta a bűvös mondatát. Én annyira mérges lettem rá, hogy egészen egyszerűen csak kisétáltam a szobából, mert nem akartam vele összeveszni, és nem tudtam volna akkor a félelmek, indulatok és feszültség miatt visszafogni magam.

A pólók később a rendezvény előtti nap délutánján teljes darabszámban és csodálatos minőségben megérkeztek a rendezvény helyszínére, megmentve minket a csúfos bukástól, miszerint nem tudjuk mindenki számára biztosítani a meghirdetett befutó ajándékot a sport rendezvényen. A kollégám megjelentés bár mondani akarta, hogy ő megmondta, de csak ránéztem, és azt hiszem elég volt ahhoz, hogy változtasson a mondatán, és inkább azt mondja, örülök, hogy minden éppen időben sikerült.

Immáron öt éve, hogy úgy döntöttünk a férjemmel, hogy önálló vállalkozásba kezdünk és megalapítottuk a cégünket. Termelő cég lévén tudtuk, hogy mit akarunk elérni. Tudtuk, hogy a minőségi árura és a jó ügyfélkommunikációra kell építenünk, mert szinte az összes versenytársunk az évek hosszú sora alatt romlott ezeken a területeken. Nagy lendülettel bele is vágtunk a vállalat megalapításába, és megmondom őszintén, hogy annyi ügyintézés és papírmunka övezte, hogy a végén már csaknem megbántuk a cégalapítás ötletét, és nem a munka miatt, hanem maga a kialakítás rótt felmérhetetlen terhet ránk. Amikor már ezen nagyrészt túl jutottunk jött még egy adag hidegvíz, a munka – és tűzvédelem területe. Beleástam magam a jogszabályok tengerének végeláthatatlan halmazába, és csaknem bele is őrültem. Nem véletlenül nem lettem jogász, állapítottam meg. Fogalmam sem volt a végére már, hogy akkor ránk pontosan mi vonatkozik, milyen kötelezettségekkel és milyen határidőkkel, pontos feladatokkal. Ekkor én ezen már csak túl akartam lenni, ki akartam pipálni a listában, hogy végre foglalkozhassak úgy a vállalati termeléssel, hogy azért biztos vagyok benne, hogy egy esetleges ellenőrzés során nem fog tetemes bírság és büntetés a nyakunkba zuhanni.

Meg is bíztam ezeknek a feladatoknak az elvégzésével egy külső partnert. Ez a vállalkozó elvégezte a szükséges feladatokat, kialakította a ránk vonatkozó kötelezettségeknek megfelelően az előírt szabályzatokat, intézkedési terveket és elvégezték az oktatási tevékenységet a munkavállalók körében. Havi díjas szolgáltatásban nyújtották a szolgáltatásukat, így nem volt szükség arra, hogy egy fő munkavállalót alkalmazzunk a területen. Jól és gyorsan végezték a munkájukat, meg voltam elégedve velük akkor még.

Később azonban jött a fekete leves. Voltak ugyanis dokumentumaink, amik alapján felszínesen megfeleltünk a jogszabályi előírásoknak, valódi védelmet azonban nem nyújtott a rendszer, és ez egy sajnálatos munkahelyi mulasztás miatt bekövetkezett baleset kapcsán ki is derült. Az egyik munkás vétett és nem kis anyagi kár keletkezett belőle, hála a jó égnek emberi sérülés nem történt. Ekkor derült ki azonban, hogy valódi értéke sem a munkavédelem sem a tűzvédelem feladatainak nincs a cég életében. Ekkor váltottam, és vettem fel a kapcsolatot a https://tsrsafety.hu/ csapatával, akik merőben más szemszögből és hozzáállással vizsgálják a vállalatot és végzik a munkájukat. Valódi védelmet és hozzá adott értéket képvisel a munkájuk és a kialakított rendszerük, mindamellett maradéktalan megfelel a jogszabályi előírásoknak is. Ilyen esetekkor mondja azt az ember, hogy miért is nem foglalkoztam többet a témával a kezdetek kezdetén, mert bizony lehetett volna nagyobb baj is. De hála a jó égnek nem lett, a TSR Safety céggel pedig teljes biztonságban érezhetjük magunkat.

Egy házasság sosem könnyű. Mikor két ember összekerül még minden nagyon álomszerű és szép, mindenki a legjobb formáját mutatja a másik felé. Türelmes, odaadó, kedves. Ahogy az idő telik azonban ez sokszor képes változni. Ekkor úgy érezzük magunkat mintha becsaptak volna minket. Ekkor a kapcsolatok nagy része válaszút elé kerül, vagy tovább folytatják az utat több türelemmel és a figyelem folyamatos fenntartásával, vagy elvállnak az utak egymástól.
Az én férjem azonban mindig ugyanilyen volt, mint most. Egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy jobbnak vagy többnek mutatta volna magát annál, mint ami. Én nagyon szerencsés vagyok ebből a szempontból, és köszönöm is ezt neki. Már rögtön a kapcsolat elején el tudtam dönteni, hogy tudok-e vele együtt élni, úgy, ahogy ő van. A hibáival a kirohanásaival, a néha pesszimista hozzáállásával, néha közömbös megnyilvánulásaival, szóval a hibáival és az erényeivel együtt. Én akkor úgy döntöttem, hogy igen. És azt már régóta tudtam, hogy senki sem tökéletes, és hogy egy kapcsolaton bizony mindenkinek dolgozni kell. Mindkét félnek és folyamatosan. Nekem akkor az volt a legfontosabb, hogy azt láttam rajta, ő ezt érti és hajlandó is erre. Ennek hiányában ugyanis azt gondolom, hogy legyen bármekkora fellángoló az a szerelem, nem fog tudni a kapcsolat tartósan működni. Enélkül két ember közös és hosszú élete bizony halálra van ítélve, mert lehetetlen, hogy folyamatos munka és odafigyelés nélkül a mai világban hosszú éveken keresztül tudjon együtt élni két ember.

Van azonban a férjemnek egy mondata, amivel bármikor az őrületbe tud kergetni. Egészen egyszerűen, vagy szándékosan csinálja, vagy tényleg képtelen ennek használatáról leszokni immáron tíz éve. Tíz éve, ha bármi történik, ami számára nem annyira fontos, de én kiborulok tőle, vagy épp hisztizni kezdenék miatta, közli, „az élet nem habostorta”. Hát ezzel meg is őrülök abban a szent pillanatban.

Éppen ezért, a tizedik évfordulónkra csináltattam számára egy egyedi pulóvert. Azt gondolom, hogy ha ő nem tud változtatni, én majd megszokom, ha folyamatosan látom, illetve nyilván viccnek is szánom, hogy ha magán hordja csak kibírja, hogy ne mondogassa ezt. Biztos vagyok benne, hogy nagyot fog rajta nevetni, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy sokat fogja hordani. Én pedig, ha nem bírom majd elviselni eldugom. Pontosabban csak berakom a szekrényébe.  Úgyse találja meg soha, ebben biztos vagyok.