A legrégibb partnerem

Én már a vállalkozásom kialakításakor, sőt, még az előtt, annak tervezgetése idején rájöttem arra, hogy szükségem van segítségre, mégpedig nem is akármilyenre, mert nem egy egyszemélyes vállalkozást terveztem kialakítani, hanem egy közel húsz fős vállalat kialakítását és vezetését vettem a fejembe. Persze, az ember ilyenkor tudja, hogy mekkora fába vágja a fejszéjét, de nem fél ettől, sőt izgalommal és motivációval tölti el, azt gondolom máshogy nem is szabad belevágni. Tudtam jól, hogy számtalan akadály lesz majd ami az utamba kerül, nagyon sok holtpontra számítottam, ahol az ember, ha nem erős, elmegy a kedve, nem folytatja és abbahagyja az egészet, elbukik. Én nem akartam ilyen lenni, viszont önbizalomban annyira nem jeleskedem, ezért nagyon fel is készítettem magamat mindenféle ilyen és hasonló dolgokra mentálisan és lelkileg egyaránt.

Én azzal kívántam védekezni, hogy nagyon sok szakami partnercéget vettem magam mellé, akiknek szakmai tapasztalatában biztos voltam, és tudtam, hogy megfelelő segítséget nyújtanak majd számomra a vonatkozó területeken. Így kerültem kapcsolatba például már az elején, a munkaerő toborzás miatt a kogwheel csapatával, és megmondom őszintén, hogy ma már csak ők maradtak meg abból a legelső brigádból, akikkel a tevékenységet kezdtem. Szinte minden kapcsolatom azóta megújult, mert vagy megszüntették a piacon a tevékenységüket, vagy én nem voltam a munkával maradéktalan elégedett – sokan ugyanis sajnos nem a fejlődés hanem a hanyatlás útjára léptek. Számtalan esetben halogattam a döntést, de végül meg kellett hoznom, és új partner után kellett néznem.

A Kogwheel azonban egy annyira sokrétű és színes csapat, hatalmas szakmai tapasztalattal, számos fejlődést mutató iránnyal, a legújabb technikákkal, jó kommunikációs képességgel, lelkiismeretes és nagyon lelkes munkával, hogy azt gondolom, még nagyon sokáig fogunk kapcsolatban állni egymással a jövőben is. Örülök, hogy ők lépést tudtak tartani, és folyamatosan meg tudnak újulni, fejlődni, mert nagyon szeretek velük együtt dolgozni. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.