Másképpen mással

Immáron öt éve, hogy úgy döntöttünk a férjemmel, hogy önálló vállalkozásba kezdünk és megalapítottuk a cégünket. Termelő cég lévén tudtuk, hogy mit akarunk elérni. Tudtuk, hogy a minőségi árura és a jó ügyfélkommunikációra kell építenünk, mert szinte az összes versenytársunk az évek hosszú sora alatt romlott ezeken a területeken. Nagy lendülettel bele is vágtunk a vállalat megalapításába, és megmondom őszintén, hogy annyi ügyintézés és papírmunka övezte, hogy a végén már csaknem megbántuk a cégalapítás ötletét, és nem a munka miatt, hanem maga a kialakítás rótt felmérhetetlen terhet ránk. Amikor már ezen nagyrészt túl jutottunk jött még egy adag hidegvíz, a munka – és tűzvédelem területe. Beleástam magam a jogszabályok tengerének végeláthatatlan halmazába, és csaknem bele is őrültem. Nem véletlenül nem lettem jogász, állapítottam meg. Fogalmam sem volt a végére már, hogy akkor ránk pontosan mi vonatkozik, milyen kötelezettségekkel és milyen határidőkkel, pontos feladatokkal. Ekkor én ezen már csak túl akartam lenni, ki akartam pipálni a listában, hogy végre foglalkozhassak úgy a vállalati termeléssel, hogy azért biztos vagyok benne, hogy egy esetleges ellenőrzés során nem fog tetemes bírság és büntetés a nyakunkba zuhanni.

Meg is bíztam ezeknek a feladatoknak az elvégzésével egy külső partnert. Ez a vállalkozó elvégezte a szükséges feladatokat, kialakította a ránk vonatkozó kötelezettségeknek megfelelően az előírt szabályzatokat, intézkedési terveket és elvégezték az oktatási tevékenységet a munkavállalók körében. Havi díjas szolgáltatásban nyújtották a szolgáltatásukat, így nem volt szükség arra, hogy egy fő munkavállalót alkalmazzunk a területen. Jól és gyorsan végezték a munkájukat, meg voltam elégedve velük akkor még.

Később azonban jött a fekete leves. Voltak ugyanis dokumentumaink, amik alapján felszínesen megfeleltünk a jogszabályi előírásoknak, valódi védelmet azonban nem nyújtott a rendszer, és ez egy sajnálatos munkahelyi mulasztás miatt bekövetkezett baleset kapcsán ki is derült. Az egyik munkás vétett és nem kis anyagi kár keletkezett belőle, hála a jó égnek emberi sérülés nem történt. Ekkor derült ki azonban, hogy valódi értéke sem a munkavédelem sem a tűzvédelem feladatainak nincs a cég életében. Ekkor váltottam, és vettem fel a kapcsolatot a https://tsrsafety.hu/ csapatával, akik merőben más szemszögből és hozzáállással vizsgálják a vállalatot és végzik a munkájukat. Valódi védelmet és hozzá adott értéket képvisel a munkájuk és a kialakított rendszerük, mindamellett maradéktalan megfelel a jogszabályi előírásoknak is. Ilyen esetekkor mondja azt az ember, hogy miért is nem foglalkoztam többet a témával a kezdetek kezdetén, mert bizony lehetett volna nagyobb baj is. De hála a jó égnek nem lett, a TSR Safety céggel pedig teljes biztonságban érezhetjük magunkat.

A férjem örök mondata

Egy házasság sosem könnyű. Mikor két ember összekerül még minden nagyon álomszerű és szép, mindenki a legjobb formáját mutatja a másik felé. Türelmes, odaadó, kedves. Ahogy az idő telik azonban ez sokszor képes változni. Ekkor úgy érezzük magunkat mintha becsaptak volna minket. Ekkor a kapcsolatok nagy része válaszút elé kerül, vagy tovább folytatják az utat több türelemmel és a figyelem folyamatos fenntartásával, vagy elvállnak az utak egymástól.
Az én férjem azonban mindig ugyanilyen volt, mint most. Egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy jobbnak vagy többnek mutatta volna magát annál, mint ami. Én nagyon szerencsés vagyok ebből a szempontból, és köszönöm is ezt neki. Már rögtön a kapcsolat elején el tudtam dönteni, hogy tudok-e vele együtt élni, úgy, ahogy ő van. A hibáival a kirohanásaival, a néha pesszimista hozzáállásával, néha közömbös megnyilvánulásaival, szóval a hibáival és az erényeivel együtt. Én akkor úgy döntöttem, hogy igen. És azt már régóta tudtam, hogy senki sem tökéletes, és hogy egy kapcsolaton bizony mindenkinek dolgozni kell. Mindkét félnek és folyamatosan. Nekem akkor az volt a legfontosabb, hogy azt láttam rajta, ő ezt érti és hajlandó is erre. Ennek hiányában ugyanis azt gondolom, hogy legyen bármekkora fellángoló az a szerelem, nem fog tudni a kapcsolat tartósan működni. Enélkül két ember közös és hosszú élete bizony halálra van ítélve, mert lehetetlen, hogy folyamatos munka és odafigyelés nélkül a mai világban hosszú éveken keresztül tudjon együtt élni két ember.

Van azonban a férjemnek egy mondata, amivel bármikor az őrületbe tud kergetni. Egészen egyszerűen, vagy szándékosan csinálja, vagy tényleg képtelen ennek használatáról leszokni immáron tíz éve. Tíz éve, ha bármi történik, ami számára nem annyira fontos, de én kiborulok tőle, vagy épp hisztizni kezdenék miatta, közli, „az élet nem habostorta”. Hát ezzel meg is őrülök abban a szent pillanatban.

Éppen ezért, a tizedik évfordulónkra csináltattam számára egy egyedi pulóvert. Azt gondolom, hogy ha ő nem tud változtatni, én majd megszokom, ha folyamatosan látom, illetve nyilván viccnek is szánom, hogy ha magán hordja csak kibírja, hogy ne mondogassa ezt. Biztos vagyok benne, hogy nagyot fog rajta nevetni, mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy sokat fogja hordani. Én pedig, ha nem bírom majd elviselni eldugom. Pontosabban csak berakom a szekrényébe.  Úgyse találja meg soha, ebben biztos vagyok.