Sok információ, kevés konkrétum – de szerencsére nem mindenhol

Manapság nagyon nehéz jó üzleti partnereket találni. Vagy árban vagy teljesítésben vagy minőségben nem stimmel valami, ami akárhogyan is nézzük nem korrekt.

Ez pedig sajnos igaz a webfejlesztőkre is. Ez azért jelentett Nekem különösen nagy gondot, mert ma már egy modern és normális cégnek folyamatosan szüksége van különböző webes megoldásokra annak érdekében, hogy haladni tudjon a céljainak irányába, azaz a fejlődés egyik alapfeltétele az, hogy a weboldal, webshop mindig aktuális legyen szakmailag és technikailag is.

Nekünk ez sok problémát jelentett, amig nem találkoztunk egy barátomnak köszönhetően a PWK csapatával. Előtte a legtöbbször a határidőkkel volt baj. de már nem is akarok emlékezni, hogy mennyi bosszúsággal járt a dolog.

Sok információ, kevés konkrétum – de szerencsére nem mindenhol

A másik, ami érdekes, hogy a weboldal készítés árak mekkora szórással vannak manapság. A PWK árai nagyon kellemes csalódásként értek, mert többre számítottam. De vannak olyan webesek, ahol sokszor ennek két-háromszorosa az ár. Ezért azt javaslom, hogy ha bármilyen webes dologba fogsz bele, előbb kérj tőlük ajánlatot. Látni fogod azt, hogy a többiek ajánlata milyen a piacon régóta működő korrekt és tapasztalt csapathoz képest.

Mi már csak velük dolgozunk és mivel csapatról van szó, így a grafikai és egyéb más offline dolgokat is le tudtuk nekik passzolni. Végre az ötletelésről szól ez az egész nem pedig a harcról és a könyörgésről, hogy valami mikor lesz már kész. Érthető persze, hogy aki jó annak sok a munkája, de azt gondolom, hogy azt is be lehet osztani.

Rend a lelke mindennek

Gyermekkoromban sokat hallottam ezt a szüleimtől, miközben otthon segítettem a házimunkában. Szükség is volt rá, hiszen egy nagyon nagy, több generációs házban laktunk. És hát bizony nem igazán bírta volna egyedül anyám az egész ház takarítását.

Ezért én már gyerekkoromban hihetetlen sok mindent tudtam a takarítás fortélyairól, főleg azokról, hogy mit, milyen természetes anyagokkal lehet hihetetlen egyszerűen és gyorsan tisztán tartani, persze csak akkor, hogy ha azt folyamatosan, hétről hétre végzi az ember.

Aztán ahogy felnőttem nagyot fordult a világ és sok mindenben változott meg az életem. Ma már nagyon elfoglalt vagyok, olyannyira, hogy még a takarítás se nagyon fér bele az időmbe. Nagyon sokáig emiatt rosszul is éreztem magamat, mert úgy gondoltam, hogy bizony ez kötelességem lenne, és ha annak idején az édesanyám becsülettel meg tudta oldani ezt a feladatot is, akkor nekem is muszáj lenne.

Beszélgettem is erről anyámmal és hihetetlen választ adott nekem. Egyrészt azt, hogy az ő élete teljesen más volt akkor, mint az enyém most. Kevesebbet dolgozott, így megtehette, hogy a munka elvégzése után takarít. Nem este nyolcra ért haza amunkából, mint én. Másrészt pedig, hogy ha akkor, annak idején ő megengedhette volna magának, vagy egyáltalán megtehette volna, hogy segítséget kér valakitől takarításban, akkor most nem azt kellene mesélnem neki, hogy minden tisztítószert megtanított nekem, hanem hogy milyen jókat játszottunk. Mindig jókedvűen és játkosan segíthettem neki, bennem ez nem maradt rossz érzés és tényleg nagyon sokat tanultam tőle, de értettem mit mond.

Fel is kerestem hát egy ismerősöm által javasolt https://kjtakaritas.hu/ céget, hiszen nála is ők takarítanak és hihetetlen módon meg van velük elégedve. Már az első kapcsolatfelvételkor érezhettem én is, hogy bizony nagyon jó helyen vagyok én is és a lakásom, az életterem is. Az első takarítás alkalmával pedig be is bizonyosodott, hogy jó ajánlást kaptam és nagyon jól döntöttem, hogy velük fogom rendben és tisztán tartani a kis ékszerdoboz lakásomat.