Én sem hallottam róla ezidáig

Minden férfi, akinek az életébe bekerült már egy nő tudja, hogy teljesen a feje tetejére tudnak néha állítani bizony mindent. Szépen lassan az egész élet megváltozik, ha valakinek komolyan bekerül egy nő az életébe. Persze ez számtalan esetben a javunkat szolgálja, kevés alkalommal rosszabb a helyzet hála a jó égnek, mi mégis kényelmetlenségként éljük meg ezeket, és számtalan esetben bosszankodunk ezeken a szituációkon, pedig ők tényleg csak jót akarnak, és sokszor tesznek is az életünkkel, még akkor is, ha mi számtalan alkalommal elég sokáig ellenállunk. Ők céltudatosok, tudják, hogy ha valami fontos, akkor azt végig kell vinni az életünkön, mert mi bizony csak utólag fogjuk tudni belátni, hogy egyrészt igazuk volt, másrészt pedig tényleg jó hatással van ránk a változás.

Nekem például legutóbb a feleségem a fejébe vette, hogy nem vagyunk már annyira fiatalok, és hogy nagyon oda kellene figyelni most már az egészségünkre, mert az egyik legnagyobb kincs az ember életében, és bizony ha már eddig, fiatal korunktól kezdve nem figyeltünk oda rá, akkor most elérkezett ennek is az ideje. Mondjuk én olyan szempontból nem bánom ezt, hogy sokszor figyelmeztet dolgokra, amik fontosak, hogy mennyit iszok, hogy mennyit pihenünk, hogy menjünk kirándulni, és hogy fogyasszunk több olyan dolgot, amiben sok a vitamin és az ásványi anyag. A legutóbbi fekete berkenyelé pedig, amit a Simi gyümölcslétől rendelt hihetetlen kedvencem lett. Szóval persze vannak az életmód váltásnak kellemetlen részei is, de sosem találkoztam volna például a fekete berkenyelé ízével, és jótékony hatásával, most pedig már egyenesen imádom. Megéri olykor az embernek egy kicsit megerőltetni magát és változtatni, mert hihetetlen eredményei tudnak lenni.