Régi eszköz új tartozéka

Amikor az ember új családi házba költözik, akkor valahogy rengeteg olyan tárgy előjön a szekrényből, amit már rég el is felejtett, hogy valaha használt, vagy számos olyan emlék jön elő, ami nosztalgiázást kezd és bizony hosszú napokra is be tudja akár szippantani az embert és az egész családot. Nálunk legalábbis így alakult a kidobozolás az új házban.

Találtunk ugyanis régi kazettákat, amiken még a mi, vagyis hát ugye a gyerekeink számára a szülők nagy eseményei, mint szalagavató és társai voltak felvéve, és hát találtunk hozzá egy lejátszót is, de nem igazán tudtuk beüzemelni. Kellett hozzá egy hdmi rca átalakító, amit engem ne kérdezzen senki, hogy micsoda, vagy hogy mire kell, a férjem tudja, de hát nyilván én lettem elküldve boltba, hogy vegyem meg.

Hát mivel fogalmam sem volt arról sem, hogy hogy néz ki, ezért rákerestem a neten, és rájöttem, hogy minek mennék én boltba, mikor a Leakcióztuk oldalán például kapható, egyszerű rendeléssel, rendkívül gyors kiszállítással, utánajárás nélkül és nagyon jó áron. Rendeltem is egyet, és rekord gyorsasággal meg is érkezett, mire a férjem meg is kérdezte, hogy hol találtam végül, mert neki persze csak ötletei voltak, hogy hol lehetne kapni. Amikor elmondtam neki, hogy a netről rendeltem, rögtön rávágta, hogy hát persze, miért is nem jutott eszébe, akár ő is megkereshette volna. Hát ugye a nő ilyenkor mit mond, akár igen. Bár én ilyenkor inkább próbálom azt az oldalt nézni, hogy valamit megint sikerült megoldanom és egy dologgal megint okosabb lettem. A kazettákat azóta pedig már vagy hatszor megnéztük, mert tényleg hihetetlen jó nosztalgia.