A tökéletes, időtálló ajándék

Lassan, lassacskán már három éve alkotunk egy párt a barátommal. Elég váratlan és hirtelen robbantunk egymás életébe, akár úgy is mondhatnánk, hogy hihetetlen módon. Már-már filmbe illő, egyikünk se akart épp kapcsolatot, és nem is igazán foglalkoztatott bennünket a kérdés, mikor egymásba botlottunk, és azóta töretlenül, kéz a kézben menetelünk immáron három éve.

Rengeteg dolog eszembe jutott már, amivel meglephetném őt a harmadik évforduló alkalmából. Az ember szeretne mindig valami meglepő, de mégis hasznos dolgot ajándékozni, ami még némi meghatódottságot is belecsempész úgy az ajándékozás pillanatába, hogy aztán megőrzi azt, és akár több év múlva is felidézi a pillanatot. Ilyen ajándékot azonban nem könnyű találni. Én nem vagyok amúgy sem nagy ajándékozó fajta, bár tény, hogy sokkal jobban szeretek adni, mint kapni, és mindig igyekszem személyre szóló, különleges ajándékot adni. Sokat törtem tehát ez esetben is a fejem. Mi lenne az, aminek örülne a párom is, meg is tudom oldani a beszerzését, és még évek múltán is tökéletes emléket biztosít kettőnk számára a harmadik évfordulóról? Itt jutott eszembe, hogy kellene csinálnunk egy páros fotózást. Nem igazán szeretünk fotózkodni. Nem is igazán vagyunk benne jók. Van pár képünk, de mindig rádöbbenünk, hogy több képet kellene csinálnunk, hogy aztán emlékeket adjon az eltöltött élményekről.

Eldöntöttem tehát, hogy a meglepetés egy páros fotózás lesz. Fel is kerestem a https://szalaibalazs.hu/ oldalt, és leegyeztettem a fotózás időpontját is. Hatalmas pozitív csalódás ért. Mind az oldal, mind a szolgáltatás fantasztikus volt. Hamar megtaláltuk a közös hangot, és egyáltalán nem volt semmi feszélyezettség érzés azt gondolom senkiben. Ezt pedig az elkészült képek is hűen tükrözik, amelyeket előhívatva, egy hatalmas album kezdő képeiként beillesztve azt gondolom megfelelő emlékül szolgálnak majd a harmadik év fordulójáról. Mindenkinek csak ajánlani tudom az oldalt és a szolgáltatást is. Nem pusztán páros, de bármilyen fotózás kivitelezésére.

Egyediségből versenyelőnyt

Egy vállalkozás élete sosem könnyű a piacon, ezt minden vállalkozó jól tudja, de talán az is, aki csak kívülről szemléli egy cég működését, vagy épp munkavállalóként jelenik meg a vállalat működésében. Természetesen rengeteg adminisztratív teendő áll a mindennapi operatív feladatok listáján, de talán még fontosabb a megújulás és a folyamatos fejlődés igénye. Az ember szeretne egyre jobb és jobb lenni abban amit csinál, ez teljesen természetes. De valahogy ez sokszor nem elég a vállalkozás egészére vetítve.

Hiába csinál valaki jól vagy nagyon jól valamit, ha a versenytársak jobb marketinget alkalmaznak, jobban menedzselik saját vállalatukat, bizony alul maradhatunk. Nagyon fontos, hogy nem elég valamit jól csinálni, tudni kell ezt közölni a fizetőképes kereslet felé is. Amikor már ez jól megy, az ember elkezd gondolkodni azon, vajon mit tudna még tenni, hogy jobbá váljon a versenytársaknál. Különlegesebben, még professzionálisabban tudjon vevőigényeket kielégíteni. Itt jött számunkra az az ötlet, hogy építőipari cégként is lehetne egy egységes brandet kialakítani. Saját logós, egyedileg hímzett munkaruha, különböző repi ajándékok, levélpapír, weboldal, ami segítségünkre lehet ebben. Például felcímkéztük a vállalati autót a cég logjójával. Igazán designosra sikeredett, azóta mindenki megfordul utána a városban. Hasonló sikereket ért el az egyedi hímzéssel ellátott munkásruha is, amit a cég alkalmazottai viselnek.

Számukra is könnyebbség, mert jó minőségű, megfelelő védelmet és meleget, nyáron jó szellőzést nyújtó ruhákban végezhetik a munkájukat, mi pedig büszkélkedhetünk a csapat egységes arculatának erejével, ami egy komoly megjelenést nyújt, és még inkább emeli a profizmus érzését az emberekben. Nem mellesleg egy folyamatos, kvázi ingyen reklámot biztosít a cég számára. Nem egy olyan megkeresést kaptunk már, ami úgy érkezett, hogy látták, a szomszéd házban, cégnél, épületben a mi vállalatunk végezte a munkát, és szeretnének ők is hasonló tevékenységre árajánlatot kérni. Ez a hatás még számunkra is meglepetés volt. Összességében elmondhatjuk, hogy visszatekintve abszolút megérte mind az anyagi beruházás, mind az energiabefektetés az egyedi munkaruházat kialakításában.

Egy álom megvalósításához tökéletes segítők is kellenek

A gasztronómia mindig is kedvenc terület volt számomra, igaz eddig én csak éttermekbe járni szerettem. Imádtam egy-egy különleges ország kifejezetten helyi, de mindamellett elsőrangú éttermeinek kínálatát végig járni. Gasztronómiai céljaim és profizmusom azonban itt ki is merült a múlt időszakát tekintve. Egészen addig volt ez így, még meg nem ismerkedtem a párommal, aki ma már a férjemnek nevezhető. Ő ugyanis szakács, nem is akármilyen.

Neki mindig is vágya volt egy kis hangulatos étterem megnyitása, valamely turisták által kedvelt, frekventált helyen. Én közgazdászként láttam ennek lehetőségeit, de buktatóit is. Így abban maradtunk, hogy jól előkészítjük a kialakítást és nyitást, addig képezünk egy anyagi tartalékot, hogy biztosan ne legyen problémánk, bármi történjék is. Az előkészítő időszak természetesen bár bőven igényelt befektetést és forrásokat, de hála a jó égnek ezt meg tudtuk oldani minden probléma nélkül. Elkezdtük szépen kidolgozni lépésről lépésre a kialakítás és a nyitás teendőit. Mindezek közé volt sorolható egy étlap készítése, a többi marketing anyag mellett. Ehhez természetesen először meg kellett tervezni a kínálatot, és ki kellett alakítani az árakat, meg kellett írni az egyes ételek leírásait, és ki kellett alakítani az étlap használt jelöléseit, és hát nyilván el kellett készíteni a megfelelő fordításokat.

Amikor ezekkel készen lettünk, rájöttünk, hogy szükség van egy csoda szakma segítségére. Szükségünk van az ételfotózás adta képekre. Mindenképpen profi szakember segítségét szerettük volna ebben kérni, mert hát ez kulcsfontosságú, akár az étlapot, akár az egyéb szóróanyagokat nézzük is. Egyáltalán nem volt könnyű azonban ennek megoldására megfelelő szolgáltatót találni. De amikor megtaláltuk egyszerre beindult a munka, és jó hangulatban, komoly összefogással sikerült tökéletes képeket készíteni az egyes ételekről. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok szakmai fortély kell ahhoz, hogy egy ételről valóban szép és esztétikus képeket lehessen készíteni, természetesen a képek profi szakmaisága mellett. Ma már weboldalunkhoz is ezzel a csapattal készíttetjük el ételeink képeit, s biztos vagyok benne, hogy hosszú távon tart majd a közös munka, amíg éttermünk falai állnak.

Különböző kultúrák egyesítése

Biztos mindenki találkozott már olyan személlyel vagy csoporttal hazánkban, hogy meg se kellett szólalniuk már tudtuk, hogy nem ide valósiak. Mindezt elárulja a viselkedésük, a hozzáállásuk, a megjelenésük. Ezek mind olyan apró jelek, melyek könnyen észrevehetőek, és a nemzeti kultúrájukat tükrözik. Ez nem olyan, mint egy kabát, hogy fel-le veszem, ezzel idomulva a környezeti tényezőkhöz.

Ez mind a neveltetés hozadéka, amelyet sose tud az ember levetkőzni, ahogy általában mi magunk sem. Szerencsére nem is kell szégyellnie senkinek semmit, viszont a közös munka során, adódhatnak problémák ezekből a kulturális különbségekből. Ha együtt kell dolgozni egy adott népcsoporttal, akkor nélkülözhetetlen, hogy megtanuljuk azokat a kulturális értékeket, amik alapján működnek ők maguk. Nézzünk meg egy kínai üzletet, ahol az eladók pörgősek, kapkodósak, és ha kell, a hét minden napján bent vannak, akár reggeltől estig. Nekik a munka az első, velünk ellentétben, akik alig várjuk, hogy hazaérjünk és élvezzük a nap hátra lévő részét. Egy munkahelyen több konfliktus alakulhat ki ezekből a különbözőségekből, nem beszélve azokról a sztereotípiákról, amelyeknek néha semmilyen valóságalapja nincs. Ha van egy vállalkozásunk, és foglalkoztatunk más nemzetiségű kollégákat, akkor muszáj lesz a különböző kultúrákat megismertetni egymással, a későbbi problémák elkerülése érdekében. Erre tud a Kogwheel egy remek tréning formájában tud megoldást nyújtani.

Ez egy olyan képzés, mely során a résztvevők megtanulják felismerni és kezelni azokat az apró különbségeket, melyek különböző konfliktusokat okozhatnak. Megismerik az adott nemzetiség kulturális profilját, a viselkedési módokat és tendenciákat. Ezzel jelentős mértékben csökkenthető a kommunikációs problémából adódó feszültség. Legyen szó külföldi vagy magyar kollégáról, oda-vissza megtanulják, hogyan irányítsák egymást, hogyan dolgozzanak együtt, hogyan tudnak segíteni a külföldi kollégáknak beilleszkedni a magyar társadalomba. Ez a képzés nem más, mint az interkulturális tréning melyet kiváló szakemberek tartanak. Nekik köszönhetően a különböző kultúrák egy egységet alkotva dübörögnek a sikeres jövő felé.

Váltsd valóra az álmaid

Mindenkinek van egy álma. Nekem az volt még kiskoromban, hogy én egy sikeres üzletasszony legyek, aki úgy néz ki, mint egy hercegnő. Sokat tanultam, és ma már két vállalkozást is vezetek. A hercegnői megjelenésről se mondtam le, ugyanis rendszeresen látogatom a konditermet, és odafigyelek az étkezésemre.

De egy hercegnőt nem is igazán az alakja az, ami megkülönbözteti, hiszen mára már más szemmel gondolok erre és igazából a ruha az, ami mindig is tetszett. Szép, tiszta, mindig elegáns és bárhova lép be, ott felkelti az emberek figyelmét. Ezért is figyelek oda arra, hogy mindig kihozzam magamból a nőt, és a nőiességem bátran ki is mutassam. De, ehhez elengedhetetlen az, hogy vigyázzak is a ruháimra. Mindig szépen teszem el őket, sose gyűröm, és ha makacs folt van rajta, akkor elviszem tisztítóba, mintsem én essek neki barbár módon. Ugyanez a helyzet minden egyéb kiegészítővel is. Mivel sokat vezetek az üzletkötések miatt, észrevettem, hogy a cipőim azok, amik a legjobban megsínylik a hétköznapokat. A szép magassarkúim sarka elkezdett kopni és makacs foltok jelentek meg rajtuk.

Sajnos mindez a vezetésnek köszönhető, hiszen a gumiszőnyeg és az autókárpit együttes hatása eredményezi ezeket a problémákat. Gyorsan akartam megoldást találni rá, és sikerült is belebotlanom a Heelgood nagyszerű termékébe, ami nem más, mint egy olyan sarokvédő, amely ezek elkerülését hivatott biztosítani. Könnyed, elasztikus anyagból készült, és sok színben megtalálható a webshop-ban. Nagyszerű formatervezés jellemzi, ami megjelenésében is követte a divatot, így az sem ciki, ha elfelejtjük vezetés után levenni cipőnkről. Beleszerettem már az első pillanatban és most, hogy ez a rész is pipa az életemben, még egy lépéssel közelebb kerültem az álmom tökéletes megvalósításához.

Fotózás: miért félnek tőle a legtöbben, ha a kamera elé kell állni

Sokan vagyunk vele, úgy, hogy nem szeretjük ha fotóznak minket. Megértem ha Te is ezt érzed, de most mutatok valamit, ami meg fogja változtatni gondolkozásod és élmény lesz számodra is a fotózás. Gondolj bele, milyen jó lenne pár szép képek készíteni, úgy, hogy egyáltalán nem izgulsz amiatt, hogy milyenek lesznek a képek!

Fotózás: miért félnek tőle a legtöbben, ha a kamera elé kell állni

A fotózás egy komoly szakma. Kell a megfelelő tudás, a profi felszerelés és rengeteg tapasztalat. A jó fotósok, úgy, mint a korábban linkelt Bestfoto csapata hamar megtalálják a közös hangot a modellel, megbízóval. Ezért a fotózást velük élményként éli meg az ember. Pár perc beszélgetés után már el is fogod felejteni, hogy most éppen képek készülnek és nem arra fogsz figyelni, hanem szimplán jól fogod magad érezni. Ez pedig sugározni fog az elkészült képekről.

Ezért is éri meg profikkal dolgozni, hiszen pár ezer forintért cserébe olyan képeket fogunk kapni, melyeket nélkülük nem lenne lehetőségünk elkészíteni. Szóval ha azon gondolkozol, hogy szeretnél kézzel fogható emlékeket, akkor ne hezitálj sokat, foglalj időpontot és érezd jól magad. Hiszen a megfelelő csapattal élmény lesz az egész és el fog röpenni a fotózás, izgalmak és kellemetlen feszültség nélkül.

Esztétika vagy kényelem a fontosabb?

Az utcán sétálva sokan vagyunk úgy, hogy nem szeretjük hallgatni a környezetünket. Ilyenkor adja magát a kérdés, fejhallgató vagy fülhallgató? Melyiket válasszuk? Mi a fontosabb?

A fejhallgatóval szembeni előnyöket illetően a fülhallgatókat hihetetlenül könnyű hordozni. Miután befejeztük a zenehallgatást, mindössze annyit kell tennünk, hogy kivesszük őket a fülünkből és a zsebre vagy akár a pénztárcánkba tesszük. Ez olyan egyszerű és kényelmes, hogy nem kell bajlódnunk azzal, hogyan és hol tároljuk, mivel nem kell nagyméretű tok ahhoz, hogy biztonságba helyezhessük, és méretéből adódóan nem foglal nagy helyet.

Ráadásul a  fülhallgató sokkal jobb választás a sportolóknak vagy az aktív felhasználóknak, mert a fejhallgatókkal ellentétben a helyén maradnak, ami segít kizárni a külső zavaró tényezőket, dudálást, kiabálást. Természetesen vannak remek kiegészítők a védelemhez, így biztonságban tudhatjuk az utazó hangfalunkat. A fülhallgatók eredendően közelebb állnak a dobhártyáinkhoz, a meghajtók nem igényelnek annyi energiát az erősítés során, így nem hátrány a kicsi mérete sem. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül szükséges külön erősítő vagy kiegészítő hangeszköz a használatukhoz.

Vagyis csak csatlakoztatnunk kell az eszközhöz, amiből a zenét szeretnénk lejátszani, és máris hallgathatjuk a kedvenc zenénket. És nyilván nem utolsó szempont az sem, hogy a fülhallgatók általában olcsóbbak, mint a fejhallgató társaik.

A technika kora, avagy régen minden más volt

A minap beszélgettem az egyik idős szomszéd bácsival. Olyan 85-90 év körülinek saccolom. Nagyon szeretek vele beszélgetni, mert mindig egy kis betekintést nyerhetek, hogy régen milyenek voltak az emberek, milyen volt a környezet.

Azért is szeretek ezzel a bácsival beszélgetni, mert bár látom, hogy az idő vasfoga és a háború, az éhezés viszontagságai nyomot hagytak rajta, azért a fiatalos mentalitása, jókedve nem hagyta cserben, mindig járnak a feleségével kirándulni. Mivel lassan közeledik a születésnapja, így megkérdeztem tőle, mit szeretne kapni ajándékba?

Azt válaszolta, hogy neki igazából nem számít, az is megfelelő, ha csak átmegyek koccintani. Mivel egy multinál dolgozom, így mindig kapunk a jól elvégzett munkánkért elismerést. Most ez egy Apple watch okosóra volt.

Mivel én nem vagyok híve ezeknek a kütyüknek, viszont eszembe jutott világjáró szomszédom, így gondoltam, meglepem vele. Elmondtam, hogy ezt tekintse ne csak ajándéknak, hanem hálának is a sok szép történetért, amit elmesélt a háborúról, a feleségével való megismerkedésükről.

Először ámult bámult, mi is ez a ketyere, elmondtam neki, hogy mire való, mit tud, így már biztonságosabban tudnak a hegyekben kirándulni. Nagyon örült neki, azt mondta, látott már ilyet az unokáján, de sosem értette, mire való. Már tudja.

Leesett? Nem tölt? Megoldás az iPhone problémáidra

Az egyik legnépszerűbb mobil az Apple iPhone-ja, ezért a megfelelő szervizekre igen nagy igény van a stabilitás és megbízhatóság ellenére, mivel igen sok készülék van használatban. Ebből adódik, hogy sok helyen szervizelik őket, de igazán jó iphone szerviz már annál kevesebb van. Hiszen a megfelelő tapasztalat, alkatrész ellátás és kapacitás nem mindenki számára adott, így azt javasoljuk, hogy probléma esetében látogass el a korábban linkelt iSzerelés csapatához.

Leesett? Nem tölt? Megoldás az iPhone problémáidra

Hidd el nagyon nem mindegy kire bízod a telefonod javítását hiszen minőségi munkát csak a legjobb technikusok tudnak végezni, melyre hosszú távon számíthatsz. A korábban linkelt szervizben a kollégák nap, mint nap a tiedhez hasonló problémákat oldanak meg már hosszú évek óta. Rendelkezésükre állnak a kellő alkatrészek, valamint az összes fontos precíziós szerszám, melyek segítségével adott esetben akár pár percen belül képesek javítani a telefonodat.

Ezért ha probléma adódik kedvenc iPhone-oddal, akkor azt javasoljuk keresd fel az iSzerelést akár személyesen, akár a megadott kapcsolati lehetőségek bármelyikén. Akkor sincs gond, ha nem tudod bevinni telefonodat, hiszen a szervizfutárral az ország bármely pontjáról el tudod küldeni a meghibásodott készüléket.

Milyen töltő kábelt válasszak?

Nem sok kellemetlenebb dolog történhet az emberrel, mint amikor sikerül elkavarnia a lakásban található egyetlen működőképes töltőkábelt. Velem körülbelül 10 naponként szokott ez megesni.

Ezért úgy döntöttem, hogy betárazok néhány darabot, hogy ezentúl sose maradjak áramforrás nélkül. A tartalék kábelek kiválasztása közben aztán arra is rájöttem, hogy az sem mindegy, milyen eszközökhöz választunk és milyen saját igényekkel, elvárásokkal vagyunk a töltőnk felé. Egészen más lehet fontos a telefonok, a fülhallgatók, az e-book-olvasók és egyéb kütyük esetében. Egyes kábelek gyorsabban töltenek, mások egyszerűen tovább használhatóak és olyan is van, amit azért választanék, mert egyszerűen hosszabb, mint amit alapfelszereltségként adnak a boltban egy-egy elektromos eszköz mellé.

Akár egy átlagos mindennapi töltőt és kábelt keresel, akár egy szupererős anyagút vagy egy olyat, amivel egyszerre több eszközt is tölthetsz, biztosan megtalálod a baseusshop.hu készletén. Egyeseknek a design is fontos, másoknak a töltési sebesség, megint másoknak a jutányos ár, a webshop üzemeltetői mindenkire gondoltak. Van itt a stresszpontoknál megerősített modell is. Lightning, Micro-USB, USB-C?

Egyik sem akadály. Nézz körül, hogy megtaláld a saját okos eszközeidhez leginkább passzoló darabokat. A termékekért még sorban állnod vagy utaznod sem kell, hiszen azok kézbesítéséhez a cég igény esetén még futárt is biztosít. Annál azért fontosabb az időd, minthogy sorba állj ezekért. És ha már itt tartunk… valóban szeretnéd mindig helyhez kötni magad a töltés idejére? Vagy érdekelne egy bárhol elővehető powerbank is? A válaszom ugyanaz: baseusshop.hu