Kihívás még a mindennapi smink is

Egy nőnek sosincs könnyű dolga. Ezer felé áll a feje, próbálja összetartani a családot, sportol, dolgozik, gyerekért szalad, és bizony ad magára. Mindig próbál csinos lenni, és ehhez manapság hozzá tartozik az alap smink a mindennapok során. Még egy nehezítő tényező lehetséges, ha valaki olyan szerencsétlen, mint én, az érzékeny bőr.

Már egészen tini koromban jelezte az arcom, hogy ő bizony nem igazán fogad el bármit. Az első arckrémem bizony nagyon nem hozta meg a várt eredményt, mitöbb, azonnal abba is kellett hagyni a használatát. Egészen egyszerűen megindult ekkor a próbálkozás a termékekkel. Voltunk persze bőrgyógyásznál, aki megállapította, hogy egynéhány összetevőre allergiás vagyok, de számtalan vizsgálat és kísérletezés kellett volna ahhoz, hogy kiderüljön pontosan mire, és még az sem biztos, hogy pontos eredményt kaptunk volna, így feladtunk ezzel. Eldöntöttem, hogy majd én kikísérletezem inkább azt, mit bír el a bőröm. Nem volt könnyű dolgom, és teljesen nem is sikerült sosem. Nekem egy új terméket kipróbálni mindig lutri. Számtalan véleményt hallottam már. Próbáltam elhagyni a cukrot, aztán pedig a tejet, egyik sem vált be. Mások szerint a stressz tehet róla. Nem tudom, felhagytam a kutakodással. Nem másért pedig, mert találtam egy oldalt, ahol számtalan termék számomra is bevált. Hatalmas öröm volt ez számomra.

Találtam magamnak megfelelő arcrémet és tisztító szereket is az arcápoláshoz. Rettenetesen érzékeny bőröm nagyon hálás ezeknek a termékeknek. Napról napra látom a jótékony hatásukat. Mindemelett nagyon egyszerű és könnyű megrendelni ezeket a termékeket. Hatalmas öröm számomra, hogy felleltem ezt az oldalt. Így már egy nagyon alap sminket én is elbírok nap mint nap. Egy olyan nő, akinek ez nem jelent problémát fel sem fogja mekkora probléma, mint ahogy azt sem, mekkora kincs ez az oldal. Csak ajánlani tudom a termékek használatát minden sorstársamnak.